még akkor is, amikor azt gondoltad, téged már sosem.

Ismersz valakit, azt hiszed, jól. Kedvesnek, barátságosnak, szeretnivalónak, olyan embernek, aki semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy szeressék. És azt hiszed, hogy ha te szereted, akkor megváltod a lelkét. Akkor jó embert csinálsz belőle. És persze azt is hiszed, hogy ez az ember igazából semmi másra nem vágyott egész életében, csak arra, hogy te szeresd.

.... És egy idő után.... szeretni kezded. Sőt, lelkifurdalásod támad, hogy ... idáig miért is nem szeretted. Elhiszed, hogy az ember azért lett olyan, amilyen, mert utánad vágyódott, egész életében csak rád várt.

Aztán, hirtelen, mintha csak a semmiből teremtődött volna, elédáll egy másik ember. Másik, de ... ugyanaz. Csak teljesen más stilussal. Aláz, bánt, sérteget. Flegmáskodik, úgy bánik veled, mintha az esküdt ellensége lennél. És minthogyha azt akarná, hogy semmisülj meg, vessz el  - általa.

Persze, nem érted. Nem is értheted. Az őrült lelkek lélektanát normális ember nem értheti meg. Van olyan ember, akin nem lehet segiteni. Itt jár közöttünk, úgy néz ki, mint bármelyikünk, de mégis menthetetlen. Orvosi eset. Másként jár az agya, mint más normális embernek. Azt hiszi, az őt ért - vélt vagy valós - sérelmeket meg kell torolnia. Bármi áron, bármikor, akárhány éven keresztül dédelgetett dologról van is szó. Ha belepusztul, akkor is.

Hogy mi a teendő????

Ha már rájöttél, kerüld. Ignoráld. Felejtsd el. Nem segithetsz rajta úgysem.

SENKI SEM SEGITHET RAJTA.

Önmagát fogja elpusztitani.